A Debreceni Regösök negyedszázados tevékenységének elismeréseként a Debreceni Értéktár Bizottság 2017-ben felvette a helyi értékek közé a debreceni regösök hagyományátörökítő munkásságát, valamint a regölés hagyományát, az év végén pedig a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság emelte be a megyei értékek sorába a debreceni regöshagyomány-éltetést. 2019-ben a Nemzeti Értékek közé emelték be a regös hagyományunkat.
Más tekintetben is mérföldkő a működésünk 25. éve, hiszen az előző években megkezdett munkánk gyümölcse mostanra érik be: 2018 februárjában jelent meg „Hajtsuk a régi törvényt!” címmel a debreceni regölés 25 évét bemutató kiadványunk hangzó melléklettel, mely tartalmazza a debreceni regösök által énekelt ősi regösdallamokat, a regöléshez kapcsolódó köszöntőket és a mitikus szarvas alakját megidéző verseket is. Az értelmező könyvecskében néhány alapvető tanulmány mellett megtalálhatók a debreceni regölés dokumentumai, valamint a CD-n hallható szövegek.
A kiadvány megjelenése kiemelkedő esemény nemcsak a regöscsapat és a Motolla Egyesület életében, hanem fontos az Értéktárak működése szempontjából is, hiszen egy közösségi jó gyakorlat élő példája: egy közel húsz éve működő közösség lényegében saját erőből – egyesületi és egyéni támogatások, valamint sokak önkéntes munkája révén – hozott létre egy ilyen számottevő értéket!
A kiadvány elérhető a Motollás alkalmakon, az eReDő előadássorozaton és megrendelhető az egyesület elérhetőségein.